You are viewing
rekainrcnuwc's journal
újra elkezdtünk suliba járni, két órák nélküli hét után (reading week, vizsga hét), természetesen azzal az érzéssel, hogy minek is járunk suliba, amikor most írtuk meg a próba vizsgákat, amik elvileg teljesen olyanok mint a rendes IB vizsgák (többnyire az előző évi vizsgát írtuk).
(azért persze még majdnem minden tárgyból van 1-1 befejezendő/elkezdendő fejezet, de hát akkor is :D)
és elkezdtük visszakapni a vizsgákat. eddig egész pontosan másfelet: spanyol papír 1-et és matek papír 1,2-t (szóval azt teljesen)
a meglepő pedig a matek volt. az volt a 4. vizsga amit írtam, szerda reggel, hihetetlenül fáradtan, úgy hogy kb 1 órát készültem rá előző nap, akkor volt ugyanis az a pont amikor egyszerűen fizikailag képtelen voltam tankönyvet a kezembe venni és ránézni. így aztán nem túl felkészülten, fáradtan és fejfájással mentem matak vizsgázni, ezek után persze úgy éreztem, hogy hihetetlenül borzalmasan ment, kb életem legrosszabb matekdolgozata, egy csomó kérdésre nem volt időm, egy csomó nem jött ki, meg ilyenek.
ezek után visszakaptuk a papírokat: összesen 240/140 pont (úgy hogy 200ra tudhattunk volna válaszolni, mert egy témát még nem tanultunk). majd a tanár közölte, hogy akinek nincs 60 pontja, az aggódjon, mert nem menne át annyival, meg azt is hogy aki 90 pont fölött van, az tökjó, mert az már 5ös (IB-ban 7ig vannak jegyek, 1-3 az bukik) szóval így aztán az jött ki a végére hogy sikerült még éppen 7est kapnom. ami szerintem egészen meglepő...:D...a magyarázat meg elvleg az hogy ezeke a matek kérdések olyanok hogy végülis mindenki meg tudná őket oldani, ezért aztán annyit adnak belőlük hogy azt lehetlegyen megoldani az adott időre, így aztán nem fog mindenki max pontot szerezni. (elvleg egy matek tanár sem tudja időben megcsinálni a feladatokat), így aztán persze teljsen rendben van úgy kijönni a vizsgáról hogy borzalmasan sikerült, és aztán mégis csak jó jegyet szerezni a végén. na mind1, ez a rendszer nekem akkor is egy kicsit fura...:D
szóval hétfőn és kedden mentem órákra, szerdán viszont már nem: indultunk Trondheimbe, a norvég Abel matekverseny döntőjére: a montenegrói évfolyamtársammal, akivel tavaly is voltunk, illetve még két kínai elsőévessel, szóval idén rekord sokan, négyen (az össz 25ből).
Hihetetlenül szuper szuper jó volt Trondheimben :) szerdán megérkeztünk, korábban mint hogy bármi ketdődött volna, szóval volt időnk a civilizációt élvezni: bevásárlóközpontban csak úgy random mászkálni, és McDonaldsba menni :D majd elmentünk a Hotelhez ( :D ) ahol összetalálkoztunk a többiekkel, és az este hátralevő részében mindenféle kártyajátékot játszottunk (=tökjól elvoltunk), mejd elmentünk étterembe (!) vacsorázni, merthogy a rendezők majd utólag fizetnek mindenkinek 300NOK -ot, a kajálásra (az egy kicsit több mint 10000Ft) (mondjuk tény hogy a kaja nagyon drága volt viszont nagyon finom is :) )
Csütörtök reggel megvolt a matek verseny: 4 óra 4 feladat (mindegyik 2 résszel), hát az idő nem volt elég... ebéd, feladatok megbeszélése, amikor is kiderült hogy az egyoik részfeladatot sikerült félreolvasni... utána viszont elmentünk bowlingozni :) :) (ez is egy olyan dolog amit otthon sose csinálok, Flekkében meg különösen nem, szóval tökjó volt :D)
ezek utána kiderült az eredmény: 12. lettem, úgy hogy a 6-16. hely között mindenki 5 ponton belül volt, rengeteg holtversennyel, szóval ha nem olvasom félre a feladatot, lehettem volna 6. :D viszont az egyik kínai elsőévesnek tökjól sikerült, második lett :) vacsira pedig kaptunk pizzát :) mindezt az Trondheimi egyetem egyik épületének a 13. emeletén, gyönyörű kilátással egyész Trondheimre :) (ahova gyalog mentünk fel a lépcsőn, mert miért ne :D)
ezek után vissza a hotelhez, ahol hajnali 3ig maffia/gyilkosos/vérfarkasos játékot játszottunk :) (ki milyen néven ismeri... egy kicsit más szabályokkal mint otthon) szóval tökjó volt :D :)
Pénteken meg azon küzdve hogy ne aludjunk el (de mi ehhez hozzá vagyunk szokva, IB diákként :D) mentünk különböző érdekes előadásokra, amiket csak nekünk tartottak az egyetemen: a matematika meg nem oldott problémáiról, lézerekről, hangtovábbításról/vezérlésről, elektron mikorszkópra (tiszta jó volt végre látni egy igazi elektron mikroszkópot a rengeteg elektron mikroszkóppal készített képek után amikkel a biozskönyv tele van :D) és a matematika természetéről (= Japánról: hogyan fejlődött a matek egy 200 évig elszigetelt helyen: ugyanúgy mint máshol)
Ebéd, póloosztás, és a hivatalos program végetért, viszont a társaság nem szakadt szét teljesen: néhány norvéggal (olyanokkal is akikkel már tavaly is találkoztunk), egy törökkel (egy évig van norvégiában cserediákként) és egy kínaival (ő csak úgy simán családostul itt van Norvégiában) mászkáltunk még egy ideig Trondheimben: a bevesárláközpontban (természetesen), meg körben a nevezetességeket megnézni: főtér, katedrális, folyóparti házak, híd, ilyenek :) és végül pedig mentünk a reptérre.
Hány repülő repül egy órán belül Trondheimből Oslóba? Lehet tippelni :D
Ez azért volt érdekes, mert tavaly tök véltelen az egyik norvéggal ugyanazon a gépen voltunk, szóval bíztunk benne hogy idén is így lesz. beszélgettünk a törökkel, mondta hogy igen, ő is 19.00kor repül SASszel, szóval elég sokáig azt hittük hogy egy gépen vagyunk, mégnem rájöttünk hogy a miénk bizony 19.40kor van, szóval mégsem vagyunk egy gépen. Ekkor viszont kiderült hogy az egyik norvég 19.40kor repül Oslóba, tökjó egy gépen vagyunk. Hát kiderült, hogy ő bizony egy Norwegian gépen van. Igen, 19.40kor két gép is repült Trondheimből Oslóba, ráadásul szomszédos kapuktól (szomszédos kapukhoz) (szóval a válasz a kérdésre:három gép repült abban az órában Trondheimből Oslóba :D). mindkét gép késve indult, de azért nem kéz-akézben/szárny-a-szárnyban, mert mi kb 5 perccel előbb, csak elindultunk...:D
így aztán végülis, az Oslói átszállás után visszaértünk Fördébe, majd hajnali fél1re a kampuszra :)